Biztonságos jelszó
Olvasási idő: 4 perc

Ebben a bejegyzésünkben bemutatjuk a tíz leggyakrabban használt jelszótípust, továbbá azt, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, amikor jelszót választunk magunknak, említést teszünk néhány hasznos jelszókezelő alkalmazásról.

Tartalomjegyzék

A 10 leggyakrabban használt jelszó típus:

Nem is gondolnánk, hogy milyen sok ember használ ezekhez hasonló, könnyen kitalálható és feltörhető jelszavakat, még erősen biztonságkritikus helyeken is, mint például bankszámlák, adminisztrációs felületek vagy postafiókok esetében.

  1. „123456” – Ez a leggyakrabban használt jelszó. Bizony, létező eset, hogy sokan a fontos adatok hozzáféréséhez használják ezt a jelszót. Hihetetlen igaz?
  2. „Jelszó” – A kreativitás csúcsa, amikor valaki ezt a szót választja jelszóként. A csalók ilyenkor köszönik szépen a segítséget.
  3. „Fradi, fradi, fradi” – Gyakori, hogy valaki a kedvenc csapatát vagy játékosát választja jelszó gyanánt. Ezt sem túl nehéz kitalálni, ha valaki egy kicsit is ismeri az illetőt.
  4. „Petike” – Amikor a jelszó az illető keresztnevének becézése. Még durvább, ha még csak nem is becézi, hanem egyenesen beírja a nevét.
  5. „0742374556” – A párom telefonszáma, ne adj Isten a saját számom. Azért csak meg lehet jegyezni egy új számsort, ne válasszuk a saját telefonszámunkat!
  6. Az „asdf” – A sorjában leütött 4–5 billentyű, a csalóknál valószínű az első öt próbálkozásban szerepelni fog ez a kombináció is.
  7. „Alma” – Vagy angolban a „monkey”. Ezek lehetnek mindenki kedvenc szavai, divatszavak szleng szavak bizonyos körökben.
  8. Az „ábécé” – Sorban az ábécé betűi, ez sem egy nehéz rejtvény.
  9. „19820906” – Bármennyire is tudják, hogy ez nem egy jó ötlet, fantáziahiány miatt mégis rengetegen választják a születési dátumukat jelszó gyanánt.
  10. „Szerelmünk neve” – Elsőre lehet, hogy jó ötletnek tűnik, de ezt az információt a neten keresgélve még egy vadidegen is megszerezheti.

Mit tehetünk mi magunk az adataink védelmében?

Fontos, hogy elegendő időt és gondot fordítsunk a megfelelő karakterek kiválasztására, hiszen ez az első védelmi vonal, amivel a megóvhatjuk a személyes adatainkat az interneten. Kreáljunk egy biztonságos jelszót, nehezítsük meg a cyber bűnözők dolgát – amennyire tőlünk telik!

Milyen a rossz számítógépes jelszó?

10 dolog Mit ne tegyünk a jelszavunk megválasztásakor?

  • Ne legyen benne utalás személyes információkra, mint például egy családtagunk, vagy kisállatunk nevére, a születési dátumunkra. Ezeknek az egyszerű jelszavaknak az előnye, hogy bár könnyen megjegyezhetőek, de sajnos nagyon egyszerűen feltörhetők, akár egy ingyenes szoftver is képes rá.
  • Ne válasszunk olyan jelszó-emlékeztető kérdést, amely ismerőseink által is könnyen kitalálható!
  • Az egyszerű számsorokkal is ugyanez a helyzet, pl. az 12345.
  • Nem javasolt a szótári szavak használata se, mert a hackerek akár a szótári szavak teljes listáját használhatják a jelszó feltörése érdekében.
  • Ne írjuk fel könnyen megtalálható helyre a jelszavunkat, mert ha valaki megtalálja, akkor minden lehetőség a rendelkezésére áll, hogy az adatainkat eltulajdonítsa, esetleg megváltoztathatja jelszót, ezzel kizár minket fiókunkból. Ez bank és email fiókok esetén lehet a legkellemetlenebb.
  • Nem érdemes a jelszavakat fájlokban tárolni a számítógépen, mert aki meg akarja szerezni, itt keresi először.
  • Ne osszuk meg senkivel a jelszavunkat! A jelszavak megosztása barátokkal és családtagokkal ártalmatlannak tűnhet, ám az könnyen illetéktelen személyekhez kerülhet. Az emberek többsége, hasonló logikával kitalált jelszót használ minden fiókjához (ha éppen nem ugyanazt), ha ezekből egyet elárulunk, a többit is könnyen kikövetkeztethetik.
  • Kerüljük a nyilvános felületekről való bejelentkezést! Egy publikus helyen elég egyszerű kilesni azt a jelszót, amit éppen begépelünk. Megeshet az is, hogy a jelszó véletlenül mentésre kerül egy weboldalon, ezzel a következő felhasználónak engedélyezve a hozzáférést bizalmas adatainkhoz.Nem tudhatjuk, hogy milyen szoftverek rögzítik a billentyűleütéseinket a közösségi helyeken, ezek nem biztonságosak.
  • Ne válaszoljunk a jelszavunkat elkérő levelekre! Ha olyan e-mailt kapunk, melyben elkérik jelszavunkat, akkor szinte bizonyosan valamilyen átverésre, csalásra kell gondolni. Ez érvényes az általunk megbízhatónak tartott cégekre/személyekre is, ugyanis a csalók könnyen álcázhatják magukat más valakinek. 

Milyen a jó számítógépes jelszó?

5 dolog, amit tehetünk a megfelelő jelszó megválasztásakor

  • Legyen elég hosszú legyen a jelszavunk, legalább 8-10 karakter, de 14 vagy annál több lenne az ideális. Minél hosszabb a jelszó, annál nehezebb feltörni azt, sok oldalon épp ezért előre meg is határozzák a minimális karakterszámot és kombinációkat.
  • Használjunk szóközöket, ha a jelszógenerátor nem engedi meg a szóközt a kódunkban akkor egy alsóvonással (_) pótolhatjuk ezt a biztonsági trükköt.
  • Kreáljunk magunknak mondatjelszót, ez lehet egy verssor, filmcím vagy épp kedvenc dalunk refrénje is. A lényeg, hogy könnyen fel tudjuk idézni azt, valamint a hozzá társított kódunkat is. Például az „A” betűt az @ karakterrel, az „E” betűt 3 -as számmal helyettesítettük, kombinálva a kis és nagybetűket, és a szóközöket alsóvonással pótoltuk.

M@1R3m3kn@poM_L3Sz = Ma egy remek napom lesz

  • Frissítsük rendszeresen jelszavunkat! Hajlamosak vagyunk lustaságra a jelszó módosítással kapcsolatosan is, mert kényelmes, már megtanultuk. De a biztonsági szempontok szerint, legkésőbb háromhavonként, frissíteni illik! Felhívnám a figyelmet arra is, hogy lehetőleg ne egy jelszót használjunk minden általunk kezelt oldalhoz. Minden egyes webes szolgáltatás bejelentkezési felületén használjunk különböző jelszót. Ezzel megvédhetjük magunkat attól a veszélytől, hogy egy oldal feltörése után, az összes egyéb fiókunkhoz is hozzáférhessenek.
  • Használjunk jelszókezelő alkalmazásokat! Ezekből léteznek fizetős és ingyenes verziók is, mindenki tud a lehetősége szerint választani belőlük. A LastPass – a linkre kattintva több információ a termékről -, KeePass, DashLine, PasswordBox, stb. olyan jelszókezelő alkalmazások, amelyek eltárolják különböző oldalakhoz tartozó jelszavainkat és automatikusan bejelentkeznek a weboldal következő látogatásakor. Némelyikük, az összetett jelszavak generálásában is segítségünkre lehet.

A jelszókezelők az online életünket védettebbé és egyben könnyebbé is teszik. Ez a szolgáltatás eltárolja az online fiókjainkhoz és profiljainkhoz tartozó jelszavainkat, így nekünk egyiket sem kell megjegyeznünk. A jelszókezelő ebből fakadóan tartalmazza a titkosított jelszavainkat, amelyeket egyetlen mesterjelszóval tudunk levédeni. Ez azt jelenti, hogy ezt az egyet nagyon jól meg kell jegyezni!

További infó a jelszókezelőkről, ezen a linken elérhető!

Összeségében megmutattuk, mi az, amit el kell kerülnünk és mi az, amit meg kell tennünk az adatbiztonságunk védelme érdekében a jelszó megválasztásánál.

A jelszó minőségének meghatározói a következők:

  1. Hosszúság – minden egyes hozzáadott karakter növeli a jelszó értékét, 8 vagy annál több karakter minimum szükséges egy erős jelszóhoz,
  2. Komplexitás – minél többféle karaktert használunk, annál nehezebb kitalálni a jelszót, a teljes billentyűzet áll a rendelkezésünkre, legyünk kreatívak!
  3. Biztonság – Olyan kifejezés szükséges, amit nehéz kitalálni, de könnyű megjegyezni.

Amennyiben a fentiek szerint az Ön jelszava nem tűnik elég biztonságosnak, itt az ideje lecserélnie azt!

Ha már megvan a tökéletesen biztonságos jelszó, akkor fontos megjegyeznünk a használatával kapcsolatban, hogy az interneten az az általános szabály, hogy mielőtt megadjuk a jelszavunkat egy űrlapon vagy bármilyen bejelentkezési felületen, előbb meg kell győződünk arról, hogy azon a webcímen vagyunk, ahol lenni szeretnénk! Mindenképpen ellenőrizzük a böngésző címsorát!

Forrás: https://www.weblap.ro/

Gravatar ehhez a szerzőhöz: Garami Mátyás Garami Mátyás
Garami Mátyás vagyok, a GBL IT GROUP KFT. ügyvezetője.
Microsoft Silver Partnerként a Microsoft 365 Modern Work területére specializálódtunk, melyben közel 100 vállalat számára biztosítunk folyamatos támogatást.
Célom az, hogy tapasztalatommal, releváns és informatív tartalmakkal nyújtsak segítséget az ügyfeleknek és olvasóknak abban, hogy megértsék, miként használhatják ki a Microsoft 365-ben rejlő lehetőségeket, melyekkel növelhetik a termelékenységüket és kényelmesen állhatnak át hibrid munkavégzésre miközben nem csupán a csapatmunka és a kommunikáció minősége javul, de az IT biztonsági szint is növekszik.

Vélemény, hozzászólás?

Rendszergazda szolgáltatás központi hibák vészeseti vonala
Ügyfélportál belépésÜgyfélportál belépés