A GBL egyik szervere
Olvasási idő: 2 perc

A szerverek leállása katasztrofális hatással lehet a vállalkozásunkra. Az egyik legfontosabb döntés, hogy VPS szolgáltatást vagy inkább fizikai szerver infrastruktúrát használjunk-e a cégünk informatikai rendszerének kialakításához. Bár lehet, hogy fekete-fehér választásnak tűnik, mégis sok mindent meg kell fontolni.

Tartalomjegyzék

Milyen tényezőket kell figyelembe vennünk, amikor a megfelelő szerveres megoldást szeretnénk kiválasztani a vállalkozásunkhoz?

A VPS szolgáltatás (virtual private server) lényege, hogy a vállalkozás az operatív működéséhez szükséges eszközeit, mint a levelezés, a távoli elérés, a CRM/ERP rendszerek stb., egy önálló, elkülönített erőforrásokkal rendelkező, biztonságos adatparkban található szerverről éri el az internet segítségével.

A VPS szerverek legtöbbször szolgáltatásként működnek (ahogy nálunk is), ami nagy terhet tud levenni a cégvezetők válláról, hiszen sokkal kevesebb a kitettség, a szerverekben jóval alacsonyabb az esélye a fizikai károsodásnak és a takarítónő sem húzhatja ki véletlenül a konnektorból.

Természetesen a VPS szervereknek is van hátránya, ugyanúgy ahogy a fizikai szervereknek is előnye, ezért a legjobbnak azt láttuk, ha ezeket néhány pontban összefoglaljuk a könnyebb döntés meghozatala érdekében.

Íme tehát néhány előny és hátrány a virtuális és fizikai szerverek használata esetén:

Fizikai szerver

Fizikai szerver előnyök:

  • Fizikailag bármikor elérhető az eszköz (alacsony színvonalú vírusvédelem esetén kifejezetten hasznos, ha egy támadás során azonnal ki lehet kapcsolni a szervereket).
  • A kritikus adatokat házon belül tartja. Nincs harmadik félnek hozzáférése az adatokhoz.
  • Az adatokhoz való hozzáféréshez nincs szükség internetkapcsolatra, elég egy belső hálózat is.

Fizikai szerver hátrányok:

  • Tőke befektetést igényel hardver és infrastruktúra területén.
  • Megfelelő körülményekre van szüksége: szünetmentes tápellátás, klimatizált, külön a szerverek tárolására kialakított helyiség.
  • Mivel onsite (tehát a telephelyen van) katasztrófahelyzetekben (betörés, beázás, leégés) magas a kockázat az adatvesztésre.
  • Fizikai beavatkozás pl. az alkatrészek cseréje sokáig tarthat
  • Ha bővíteni kell, akkor le kell állítani, tesztelni kell, stb.

VPS szolgáltatás

VPS szolgáltatás előnyök:

  • Nincs szükség beruházásra. Előnyös kisebb cégek számára, amelyek gyorsan kinövik a már meglévő erőforrás kapacitását.
  • Rugalmasan bővíthető és csökkenthető az erőforrás (processzor, memória, tárhely). A megoldások igény szerint készülnek, így csak azért fizetünk, amire szükségünk van.
  • Az általunk alkalmazott mentési megoldás igénybevétele esetén, az bármikor visszaállítható akár más eszközökre is (virtuális szerverre és fizikai szerverre egyaránt).
  • Nagyon magas színvonalú (teljes szerverről készülő kép alapú) és rugalmas mentési szolgáltatást és visszaállítást lehet hozzá kapcsolni

VPS szolgáltatás hátrányok:

  • Elengedhetetlen a stabil, gyors internetkapcsolat.

Egyes fizikai szerverek alkalmasak lehetnek olyan vállalatok számára, amelyek nem akarnak az internetre támaszkodni és amelyek szeretnék a saját telephelyükön tartani az adatokat.

Ugyanakkor a VPS szerver bérlésnek egyre több előnye van: egy VPS szerver nem fogyaszt áramot, nem amortizálódik, egy kattintással lehet bővíteni vagy csökkenteni a tárhelyet, a memóriát vagy a processzor sebességét, és általában nincsen kitettség sem.

VPS szolgáltatásunk éves rendelkezésre állása 99,995% volt tavaly, ami azt jelenti, hogy egy év alatt összesen 2 órán keresztül nem működött a szolgáltatás. Ha VPS szerver bérlésén gondolkodik, akkor nézze meg ajánlatunkat ezen a linken.

Gravatar ehhez a szerzőhöz: Garami Mátyás Garami Mátyás
Garami Mátyás vagyok, a GBL IT GROUP KFT. ügyvezetője.
Microsoft Silver Partnerként a Microsoft 365 Modern Work területére specializálódtunk, melyben közel 70 vállalat számára biztosítunk folyamatos támogatást.
Célom az, hogy tapasztalatommal, releváns és informatív tartalmakkal nyújtsak segítséget az ügyfeleknek és olvasóknak abban, hogy megértsék, miként használhatják ki a Microsoft 365-ben rejlő lehetőségeket, melyekkel növelhetik a termelékenységüket és kényelmesen állhatnak át hibrid munkavégzésre miközben nem csupán a csapatmunka és a kommunikáció minősége javul, de az IT biztonsági szint is növekszik.

Vélemény, hozzászólás?

Rendszergazda szolgáltatás központi hibák vészeseti vonala
Ügyfélportál belépésÜgyfélportál belépés