Egy régi Compaq laptop az asztalon
Olvasási idő: 3 perc

Napjainkban a vállalatok egyre nagyobb mértékben függnek az IT eszközöktől az üzleti életben. Az eszközök színvonala gyorsan fejlődik és az üzleti technológiák költségei egyre összetettebbé válnak, ezért ma már nem lehet spórolni az IT rendszereken.

Tartalomjegyzék

Új eszközök naponta érkeznek a termelékenység, az értékesítés növelése és az új ügyfelek megszerzése érdekében. Az elavult céges szoftverekkel és hardverekkel azonban a vállalkozások ronthatják az eladási mutatókat, károsíthatják az ügyfélkapcsolatokat, és legfőképp hatalmas kockázatnak vannak kitéve a kiberbiztonság és a napi üzletmenet tekintetében. Mivel szinte naponta jelennek meg új technológiák, ezért egyre inkább sebezhetővé és kiszolgáltatottá válnak azon kis- és középvállalatok, amelyek nem allokálnak megfelelő erőforrást a vállalati eszközökre. 2019-ben egyetlen cég sem engedheti meg magának az informatikai infrastruktúra, a digitalizáció és a céges folyamatok optimalizálásának elhanyagolását.

Sokkal többe kerül, ha keveset költünk az IT eszközökre

Az IT ma már olyan fontos részét képezi a cégek életének, hogy egy informatikai probléma nem csak a megszokott üzletmenetet fenyegetheti, de akár súlyos milliókkal rövidítheti meg a cégeket. Magyarországon még mindig úgy tekint sok cégvezető az IT-re, mint szükséges rosszra, egy olyan rendszerre, amely életben tartja a céget, de amire minden elköltött forint fáj. Ahogy nem sajnáljuk a gyerekünknek megvenni a lehető legjobb bukósisakot az első biciklije mellé, úgy a lehető legjobb rendszergazdát, eszközöket és adatmentési megoldást sem kellene megspórolnunk, amelyek garantálnák cégünk folyamatos problémamentes üzemeltetését. Amikor a gyerekünk karcolásmentesen hazaér a nap végén, akkor furcsa lenne, ha azon gondolkoznánk, hogy megspórolhattuk volna a bukósisak költségét, nemde? Mégis jópáran ezt teszik cégük IT működésének és biztonságának vonatkozásában.

Az IT eszközök költségei nem mindig láthatók

Sok vállalat nem rendelkezik szakértelemmel vagy emberi erőforrással ahhoz, hogy teljes mértékben megértse az üzleti technológia összetett követelményeit. Valójában a vállalatok gyakran tévesen úgy érzik, hogy jól ismerik a technológiai költségeiket. A szoftver-előfizetések, az informatikai személyzet és az eszközök kiadásai elsőre könnyen számszerűsíthetőnek tűnhetnek. Az üzleti technológia infrastruktúrája azonban sokkal többet tartalmaz, mint ami elsőre látható. Az eszközök tervszerű, időszakos cseréje, az IT biztonsági megoldások, a jogi követelményeknek való megfelelés, a felhasznált tárhelyek folytonos növekménye, a folyamatos rendelkezésre állás és a folyamatos informatikai képzés olyan költségek, amelyekről sokan megfeledkeznek. Naprakész informatikai erőforrások és ismeretek nélkül a kritikus üzleti technológiák figyelmen kívül hagyott területei láthatatlan kockázatokká válnak, amelyek bármikor váratlan kiadásokat, kimaradásokat okozhatnak, de akár veszélyeztethetik a vállalat sikerét, működését is.

Ma már nem elég, hogy „csak menjen valahogy”

Számos vállalkozás elavult eszközöket és megoldásokat használ legfőképp a hozzáértés, illetve a figyelemfelkeltő információk hiánya miatt és költséghatékonysági megfontolásokból. Egyes helyeken például még ma is 2007-es Microsoft Exchange levelezőrendszert használnak, ami már nem felel meg a kor követelményeinek. A korszerűtlen eszközök nem csak lassúak, vagy képtelenek kiszolgálni a modern üzleti elvárásokat és jelentenek komoly biztonsági réseket, de sorozatos rendszerhibákat is okoznak, amiket a rendszergazdák „workaround”-dal, vagyis kerülő megoldással szűntetnek meg ideiglenesen. Bár a cégek ilyenkor nem érzékelik a problémákat, de a háttérben minél több rendszerhibát kell áthidalnia az informatikusoknak, annál inkább növekedni fog a rendszer katasztrófa bekövetkezésének esélye. Sok cég drágának találhatja a korszerű rendszerekre való áttérést és a modern IT eszközökre való beruházást, de az igazán nagy költség akkor keletkezik, amikor 5 napig nem működik a webshop, a levelezés, a számlázás vagy a vállalatirányírási rendszer egy leállást követően.

„Az a jó ügyfél, aki hisz nekünk, olyan szakembereket lát bennünk, akik jó javaslatokat tesznek.”

– állítja Garami Balázs, a gbl IT group ügyvezető igazgatója, majd hozzáteszi, hogy általában azoknak a cégeknek vannak problémáik, akik azt mondják, hogy valaki nyúljon hozzá a rendszerükhöz lehetőleg gyorsan és olcsón.

Ha a vállalkozások célja az eszközök beszerzése kapcsán, hogy „mindegy, csak olcsó legyen”, azzal fognak szembesülni, hogy a szinten tartó üzemeltetésre költenek majd el sokkal többet, ráadásul eszközeikre akár 30-80 ezer forintot is kell költeni, amivel összeségében rosszabbul járnak, mintha eleve brand gépekre ruháztak volna be.

Az IT ennek ellenére mégsem az eszetlen pénzköltésről szól. A hozzánk tanácsadásra érkező ügyfelek és potenciális ügyfelek igényeihez és pénzügyi lehetőségeihez alakítjuk az általunk javasolt eszközöket és rendszereket. Mivel már több, mint 1500 felhasználóval és 50 különböző céggel dolgoztunk együtt, ezért átlátjuk az egész piacot, és a velünk együttműködő cégek teljes IT folyamatait és eszközeit tartjuk kézben.

Gravatar ehhez a szerzőhöz: Garami Mátyás Garami Mátyás
Garami Mátyás vagyok, a GBL IT GROUP KFT. ügyvezetője.
Microsoft Silver Partnerként a Microsoft 365 Modern Work területére specializálódtunk, melyben közel 100 vállalat számára biztosítunk folyamatos támogatást.
Célom az, hogy tapasztalatommal, releváns és informatív tartalmakkal nyújtsak segítséget az ügyfeleknek és olvasóknak abban, hogy megértsék, miként használhatják ki a Microsoft 365-ben rejlő lehetőségeket, melyekkel növelhetik a termelékenységüket és kényelmesen állhatnak át hibrid munkavégzésre miközben nem csupán a csapatmunka és a kommunikáció minősége javul, de az IT biztonsági szint is növekszik.

Vélemény, hozzászólás?

Rendszergazda szolgáltatás központi hibák vészeseti vonala
Ügyfélportál belépésÜgyfélportál belépés