Olvasási idő: 6 perc

Egy mai kiszervezett rendszergazdai szolgáltatás sokkal többet jelent pusztán a megfelelő informatikai háttér biztosításánál. A mostani bejegyzésben megmutatjuk a legfontosabb szempontokat, amiért minden kis és közepes méretű vállalkozásnak szüksége van IT support-ra.

Tartalomjegyzék

Ezeket a területeket 3 fő kategóriába soroltuk:

  1. A vállalkozás jelenlegi és jövőbeli üzletfolytonosságát biztosítani a külső és belső kockázatok ismertetésével és csökkentésével
  2. A megfelelően kialakított IT infrastruktúra segítségével növelni a vállalkozás üzleti hatékonyságát
  3. Az IT folyamatok, választott technológiák és javasolt eszközök optimalizálásával segíteni elkerülni a váratlan és eseti jellegű többletkiadásokat, helyette tervezhető, ütemezhető költséget kialakítani

IT kockázatok csökkentése

Egyik legfontosabb feladatunk, hogy a cég döntéshozója pontosan tisztában legyen a jelenlegi IT rendszerével kapcsolatos kockázatok mértékével és az esetleges katasztrófahelyzetek pontos követkeményeivel. Teljesen mindegy, hogy a döntéshozó egy 1 és 10 közötti skálán mennyire mozog otthon az IT-ban, számára érthető nyelven és módon, példákkal szemléltetve kell elérni, hogy világos képe legyen a tényekről.

A különböző rendszerhibák olyan gyakoriak, hogy átlagosan ötből négy cég elszenvedi egy üzleti év során. Ez néhány perces kieséstől kezdve lehet egy hetes leállás is, ami még többe is kerülhet a cégvezetésnek, mint a legfejlettebb IT biztonsági megoldások.

A rendszerhibák kiküszöbölésének legoptimálisabb módja a megelőzés, amit valamilyen koncepció alapján a megfelelő technológiákkal és megoldásokkal lehet elérni. Továbbá a rendszeresített átfogó tesztelések, amelyek megvédhetnek az akár milliós nagyságrendű bevételkiesést jelentő rendszerkiesésekkel szemben. Tökéletes példa erre, hogy rengeteg vállaltnál előfordul, hogy évekig fizet egy biztonsági mentés szolgáltatásért, amit soha nem teszteltek, így nem bizonyosodhatnak meg arról, hogy szükség esetén a mentésből történő visszaállás sikeresen kivitelezhető e egyáltalán.

Adatbiztonság professzionális mentési megoldással

A gbl Data Center (gDC) cégünk saját, adatparkban elhelyezett IT infrastruktúrája lehetőséget biztosít arra, hogy az Ön szerverei, informatikai hálózata, adatainak kezelése, mentése és tárolása professzionális alapokra legyen fektetve.

VPS szolgáltatásunk 24 órás felügyelet alatt áll, a legkisebb működési rendellenesség esetén is azonnali riasztás történik és szükség esetén emberi beavatkozás biztosított. A gDC-ben kialakított hálózatok, szerverek nemzetközi irányból is kiváló sávszélességű internetkapcsolaton keresztül érhetők el. Ez a megoldás azoknak a mikró-, kis- és középvállalatoknak megfelelő, amelyek szeretnék, hogy a teljes informatikai kiszolgáló rendszerük a nap 24 órájában felügyelet alatt álljon, továbbá kiemelkedő biztonságban legyenek az adataik, mindez pedig költséghatékonyan kerüljön kialakításra. 

IT üzemeltetés

A gDC-ben futó szerverekről készülő automatizált biztonsági mentéshez és visszaállításához a VEEAM Backup & Replication megoldásokat alkalmazzuk, melynek keretein belül a teljes szervert (beleértve minden egyes konfigurációs részletet) egyetlen kép alapú formátumban mentünk le, tehát a végeredménye egyetlen fájl. A biztonsági mentés szolgáltatás keretein belül jegyzőkönyvet készítünk, amely a mentésbe bevont adatokat, a mentés ütemezését, valamint a mentés titkosított tárolási helyeit is definiálja.

Kibervédelem

A kockázatok csökkentése érdekében számításba kell venni a lehetséges vírustámadásokat is, hiszen, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, előre fel tudunk készülni bizonyos fokig az ellenséges szándékú programokra.

Az informatikai rendszereinket bármikor megtámadhatja egy vírus, és mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez a legkevésbé sem fenyegeti a cégünket, mert kicsi, még csak most indult vagy kevésbé forgalmas a weboldala, akkor az a tény, hogy a támadások 43 százaléka kisvállalkozásokat érint, aggodalomra adhat okot. A programoknak teljesen mindegy, hogy egy mikrovállalkozás egyetlen laptopjába férkőznek be vagy egy milliárdos cég adatparkjába.

informatikai biztonság

A leggyakoribb vírusok között megtalálhatunk olyanokat, amelyek pénzt akarnak kicsalni belőlünk, adatokat akarnak ellopni, tönkre akarják tenni a rendszereinket, vagy csak lassítani a hálózatunkat.

Bár az adatbiztonság elsődleges célja a hackerek, kártékony robotok és vírusok távoltartása, olykor előfordul, hogy egy belsős alkalmazott kíváncsi a kelleténél jobban vagy rosszabb esetben szándékosan akar kárt tenni a rendszerben.

A gbl munkatársai az ügyfelek számára előre kialakítják a többszintű biztonsági rendszereket, amelyek lefedik az adatvesztés elkerülését, a jelszavak használatát, az idegen fájlok ellenőrzését, az adatokhoz való távoli hozzáférést, a jogosultságokat és még sorolhatnánk.

Jövőbeli potenciális IT hibák észlelése és fejlesztési javaslatok készítése

A növekvő vállalkozásoknak előbb-utóbb túl kell lépniük a napi operatív feladatok elvégzésén, és előre kell tervezniük, hogy már a jövőbeli kihívásokra is legyenek konkrét, testre szabott válaszaik.

Még a nagyobb cégek vezetői sem mindig tudnak választ adni bizonyos kérdésekre, amelyek üzletfolytonossági szempontból nagyon is kritikus témák. Mi történne egy egész céget érintő rendszerleállás esetén? Mennyi idő alatt állíthatók helyre a mentésből az elveszett adatok? Milyen lépéseket tettek meg és fognak megtenni az IT biztonság növelésének érdekében?

A gbl IT group csapata a kezdetektől nagy hangsúlyt fektet a jövőbeli fejlesztések megtervezésére, tesztelésére, a kockázatok csökkentésére és a menedzsment számára értelmezhető módon történő tájékoztatásra, továbbá a napi feladatok adminisztrálására is, amelyekből egyértelmű következtetéseket lehet levonni az IT vonatkozású fejlesztendő területek kapcsán.

IT Hatékonyságnövelés

A professzionális IT support feladatai ma már nem merülnek ki kizárólag az alapvető üzemeltetői feladatkörökön, mint az ütemezett és automatizált karbantartások, hardver- és szoftver nyilvántartások vezetése és a felhasználói segítségnyújtás, továbbá jó esetben az IT biztonság maximalizálásán és a kockázatok csökkentésén. Legalább ugyanennyire fontos az üzlethatékonyság növelése is.

Felhős adattárolás

Egy vállalat működése során rengeteg olyan szituáció adódhat, mikor bizonyos adatokkal és fájlokkal több munkatársnak, akár egy egész szervezeti egységnek kell együtt dolgoznia. Ilyen helyzetekben az adatok megosztása korábban rendkívül körülményesen zajlott, és a belső hálózatok mellett a legjobb esetben is csak az erre a célra használatos szoftverek, vagy külső adathordozók alkalmazásával nyílt lehetőség.

Utóbbi két megoldás komplikált és költséges, ráadásul kevésbé tekinthető biztonságosnak.

A külső adathordozók bármikor felmondhatják a szolgálatot, a rajtuk tárolt adatok visszahozása pedig problémás és drága, vagy akár lehetetlen is lehet. Arról nem is beszélve, hogy egy pendriveot bármikor elfelejthetünk magunkkal vinni a munkába.

A belső hálózatok ezzel szemben könnyebben kontrollálhatók, nagyobb teret engednek a közös használatú fájlok megosztásának.

Fenntartásuk azonban állandó odafigyelést és szakértelmet igényel, és ha nem akarjuk, hogy megbízhatatlanok legyenek, mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Ráadásul sokszor nem tudunk rajtuk olyan fájlokat tárolni, melyekhez nem szeretnénk, ha bizonyos kollégák engedélyünk nélkül is hozzáférhetnének.

IT szolgáltatás

A VPS szolgáltatás (virtual private server) lényege, hogy a vállalkozás az operatív működéséhez szükséges eszközeit, mint a levelezés, a távoli elérés, a CRM/ERP rendszerek stb., egy önálló, elkülönített erőforrásokkal rendelkező, biztonságos adatparkban található szerverről éri el az internet segítségével. A VPS-ek legtöbbször szolgáltatásként működnek (ahogy nálunk is), ami nagy terhet tud levenni a cégvezetők válláról, hiszen sokkal kevesebb a kitettség és a szerverekben jóval alacsonyabb az esélye a fizikai károsodásnak.

VPS szolgáltatás előnyök:

  • Nincs szükség beruházásra. Előnyös kisebb cégek számára, amelyek gyorsan kinövik a már meglévő erőforrás kapacitását.
  • Rugalmasan bővíthető és csökkenthető az erőforrás (processzor, memória, tárhely). A megoldások igény szerint készülnek, így csak azért fizetünk, amire szükségünk van.
  • Az általunk alkalmazott mentési megoldás igénybevétele esetén, az bármikor visszaállítható akár más eszközökre is (virtuális szerverre és fizikai szerverre egyaránt), ráadásul bárhol.
  • Nagyon magas színvonalú (teljes szerverről készülő kép alapú) és rugalmas mentési szolgáltatást és visszaállítást lehet hozzá kapcsolni

Rendszergazdai szolgáltató csapat

Ha egy vállalkozás rendszereit egyetlen személy felügyeli, akkor az ő kiesése, legyen az átmeneti, vagy tartós, hatalmas kockázatot jelenthet a vállalkozás üzletmenetére és annak folytonosságára. Betegség, elfoglaltság vagy egyéb körülmények miatt kieső alkalmazott rendszergazda hatalmas kockázatot jelent, hiszen gyakorlatilag nem lehet megoldani a helyettesítését. A különböző eszközök karbantartását, konfigurálását, jogosultságok kialakítását, a hálózatok vagy az üzleti levelezés beállítását csak egy magasan képzett és tapasztalt, tehát drága szakember tudja hatékonyan ellátni.

windows védelem

A gbl IT group rendszergazda szolgáltatónál minden ügyfelünknek saját rendszergazdája van. Tudjuk, hogy még a legjobban képzett IT szakemberek se tudnak mindenre választ találni és a legjobb döntést meghozni, ezért nálunk egy 20 fős csapat gondoskodik arról, hogy minden IT jellegű feladatra a legjobb megoldásokkal tudjunk előre definiált reakcióidőn belül válaszolni.

Kiadások csökkentése

A célunk nem csak az, hogy minél biztonságosabbá és hatékonyabbá tegyük az ügyfeleink IT rendszereit, hanem az is, hogy megóvjuk őket a váratlan kiadásoktól is. A cél, hogy tervezhető, ütemezhető IT költségeket alakítsunk ki.

Modern IT eszközök

Az IT ma már olyan fontos részét képezi a cégek életének, hogy egy informatikai probléma nem csak a megszokott üzletmenetet fenyegetheti, de akár súlyos milliókkal rövidítheti meg a cégeket. Magyarországon még mindig úgy tekint sok cégvezető az IT-re, mint szükséges rosszra, egy olyan rendszerre, amely életben tartja a céget, de amire minden elköltött forint fáj.

Sok vállalat nem rendelkezik szakértelemmel vagy emberi erőforrással ahhoz, hogy teljes mértékben megértse az üzleti technológia összetett követelményeit. Valójában a vállalatok gyakran tévesen úgy érzik, hogy jól ismerik a technológiai költségeiket. A szoftver-előfizetések, az informatikai személyzet és az IT eszközök kiadásai elsőre könnyen számszerűsíthetőnek tűnhetnek. Az üzleti technológia infrastruktúrája azonban sokkal többet tartalmaz, mint ami elsőre látható. Az eszközök tervszerű, időszakos cseréje, az IT biztonsági megoldások, a jogi követelményeknek való megfelelés, a felhasznált tárhelyek folytonos növekménye, a folyamatos rendelkezésre állás és a folyamatos informatikai képzés olyan költségek, amelyekről sokan megfeledkeznek. Naprakész informatikai erőforrások és ismeretek nélkül a kritikus üzleti technológiák figyelmen kívül hagyott területei láthatatlan kockázatokká válnak, amelyek bármikor váratlan kiadásokat, kimaradásokat okozhatnak, de akár veszélyeztethetik a vállalat sikerét, működését is.

Az IT ennek ellenére mégsem az esztelen pénzköltésről szól. A hozzánk tanácsadásra érkező ügyfelek igényeihez és pénzügyi lehetőségeihez alakítjuk az általunk javasolt IT eszközöket és rendszereket. Mivel már több, mint 1500 felhasználóval és 70 különböző céggel dolgozunk együtt, ezért átlátjuk az egész piacot. Rendszergazdai szolgáltatóként a velünk együttműködő cégek teljes IT folyamatait és eszközeit tartjuk kézben.

Folyamatos rendelkezésre állás

Saját informatikai rendszer üzemeltetése során sok olyan probléma merülhet fel, melyek megoldása egyik pillanatról a másikra anyagilag megterhelő. Az ilyen szituációk elkerülése érdekében érdemes fix havidíjas rendszergazdai szolgáltatást igénybe venni, mely magába foglalja a rendszer üzemeltetését, karbantartását, és az esetlegesen felmerülő problémák gyors és szakszerű megoldását is.

Gravatar ehhez a szerzőhöz: Garami Mátyás Garami Mátyás
Garami Mátyás vagyok, a GBL IT GROUP KFT. ügyvezetője.
Microsoft Silver Partnerként a Microsoft 365 Modern Work területére specializálódtunk, melyben közel 100 vállalat számára biztosítunk folyamatos támogatást.
Célom az, hogy tapasztalatommal, releváns és informatív tartalmakkal nyújtsak segítséget az ügyfeleknek és olvasóknak abban, hogy megértsék, miként használhatják ki a Microsoft 365-ben rejlő lehetőségeket, melyekkel növelhetik a termelékenységüket és kényelmesen állhatnak át hibrid munkavégzésre miközben nem csupán a csapatmunka és a kommunikáció minősége javul, de az IT biztonsági szint is növekszik.

Vélemény, hozzászólás?

Rendszergazda szolgáltatás központi hibák vészeseti vonala
Ügyfélportál belépésÜgyfélportál belépés