egy klaviatúra billentyűi közelről
Olvasási idő: 3 perc

A számítógép meghibásodás szinte mindenki számára egy rémálom, hiszen nem csak a mindennapi életünket nehezíti meg, de a benne tárolt adatok is veszélybe kerülhetnek. Ebben a bejegyzésben 5 esetet hoztunk, amelyek előre jelezhetik a számítógép meghibásodását.

Tartalomjegyzék

A számítógép összeomlásából adódó adatvesztés elkerülése érdekében a legjobb megoldás a rendszeres adatmentés. Ez megkönnyíti az adatok helyreállítását, amikor a számítógép adatai eltűnnek. Amíg biztonsági másolatot készítünk például az Outlook adatairól, a gép meghibásodása esetén az Outlook PST adatait a biztonsági mentéseken keresztül helyre tudjuk állítani. Vállalati körökben ma már alapvető, hogy jól működő és rendszeres adatmentéseink legyenek, de másrészről észre kell vennünk a számítógépek összeomlására utaló jeleket is. Most összegyűjtöttük a leggyakoribb 5 okát a számítógép hibáknak:

Kék halál képernyő hardverkonfliktusra utal

Nem kétséges, hogy a legnyilvánvalóbb jele a számítógép meghibásodásnak a „kék halál”. Előfordulhat azonban, hogy nem is látjuk a kék képernyőt, amely után a számítógép közvetlenül leállt. Általában akkor fordul elő, ha a rendszer súlyos hardver- vagy szoftverproblémákba ütközik.

Gyakori problémát jelent a hardverütközés. Amikor a számítógép két összetevője ugyanazokat az erőforrásokat próbálja használni, vagy ugyanezt a feladatot akarja ellátni, akkor rendszerleállás következhet be. Természetesen nem minden hardverütközés okozhat rendszer összeomlást, de a legtöbbjük „kék halálhoz” vezethet. Probléma esetén ellenőrizzük, hogy van-e hardveres konfliktus az Eszközkezelőben. Az Eszközkezelőt a Windows+R billentyűk megnyomásával, majd a „Megnyitás” után a „devmgmt.msc” kifejezés begépelésével tudjuk megnyitni. A konfliktussal rendelkező hardvert sárga felkiáltójel mutatja. Ebben az esetben újra kell telepítenünk az illesztőprogramokat a hibás hardverek számára, vagy meg kell próbálnunk letiltani valamelyiket.

A konfliktussal rendelkező hardvert sárga felkiáltójel mutatja

Fájlhibákat is számítógép meghibásodás okozhat

Egy másik tipikus jele, hogy a számítógép hamarosan összeomlik, az, hogy egyes fájlok ismeretlen okok miatt időnként megsérülnek. Például egy egyébként gyakran használt fájlt nem tudunk megnyitni. Néha az is előfordulhat, hogy egy kapcsolódó hibaüzenetet is kapunk mellékelve.

Az az igazság, hogy több tényező is okozhatja ezt a problémát. Gyakran a vírusok és a hibás merevlemez miatt sérülnek meg a fájlok. Első körben tehát ellenőriznünk kell, hogy a víruskereső szoftver megfelelően működjön és naprakész legyen. Ezután át kell vizsgálnunk az összes fájlt a számítógépen. Miután meggyőződtünk róla, hogy nincs vírus, ellenőrizhetjük a merevlemezt is.

Gyenge teljesítmény

Általános jelenség, hogy a számítógépek egy idő után belassulnak és egyre kevésbé akarnak engedelmeskedni a parancsainknak. Az eszközeink teljesítményromlását is számos tényező okozhatja. Az egyik leggyakoribb eset mégis az, hogy túl sok szoftvert telepítünk a számítógépre, -függetlenül attól, hogy gyakran, vagy csak elvétve használjuk azokat, továbbá, hogy a szükségtelen fájlok és szemetek időszakos törlését elmúlasztjuk.

Ezért elengedhetetlen a szükségtelen szoftverek eltávolítása. Ha ez sem segít, akkor szükségessé válhat az operációs rendszer újratelepítése. Ha a probléma továbbra is fennáll, akkor például érdemes lehet kicserélni a merevlemezt.

Indítási hibák

Előfordul, hogy a számítógép közvetlenül az indítás után leáll vagy újraindul, esetleg egy hibaüzenet jelenik meg a számítógép indításakor. Akárhogy is, a számítógép meghibásodás esetén a háttérben gyakran egy hibás merevlemez vagy sérült operációs rendszer a felelős.

Ebben a helyzetben a két alapvető októl függően ki kell cserélnünk a merevlemezt, vagy újra kell telepítenünk a számítógép operációs rendszerét. Ne feledjük azonban, hogy mindkettő jelentős következményekkel bír a számítógépén lévő adatokat tekintve, ezért fontos meggyőződni róla, hogy az adatok mentése megtörtént, illetve használ-e a cégünk biztonsági mentés szolgáltatást.

Szokatlan zajok a merevlemezről vagy a ventilátorról

Ha a számítógép használata közben kattogó hangokat hallunk, nagyon valószínű, hogy a merevlemez meghibásodása okozza ezeket a zajokat. A merevlemezek merevlemez tálból, fejből és orsómotorból állnak. Az egyik gyakori mechanikai hiba a fejek közvetlen érintkezése a tálcával, ami akár meg is semmisítheti az adatokat.

A szokatlan hangok a számítógép ventilátorából is származhatnak, amely a számítógép hűtéséért felelős. Ha a ventilátor rendkívül hangos, az általában azt jelzi, hogy túl sok por telepedett meg rajta. Ha pedig nem tisztítjuk ki, a processzor túlmelegedhet, ami végül a számítógép meghibásodásához vezethet.

Ne bízzuk azonban a véletlenre a vállalati számítógépek hatékony működését. Egyrészt, ha régebbi IT eszközökkel dolgozunk, akkor hosszútávon megtérülő befektetés lehet új eszközparkba beruházni. Másrészt pedig fontos, hogy megfelelő és folyamatos adatmentéssel rendelkezzünk, hogy a meghibásodásból eredő adatvesztések esetén se tűnjenek el örökre a cég optimális működéséhez szükséges adatok.

A mi adatmentési szolgáltatásunkat az alábbi gombra kattintva érheti el.

Gravatar ehhez a szerzőhöz: Birinyi Balázs Birinyi Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Rendszergazda szolgáltatás központi hibák vészeseti vonala
Ügyfélportál belépésÜgyfélportál belépés